Záróvizsga és szigorlati tételek

 

EZT mindenképpen olvasd el!

 

Ezen az oldalon sok mindent találsz, de esetleg sokat kell majd lefelé lapozni, ezért tanulmányozd át a lap alját is, meg a közepét is.

 

Beszámolókat a záróvizsgáról a Hírek oldalon találsz!

 

Ezen az oldalon, amit most olvasol, találod meg a kidolgozott tételeket, némelyiket több változatban is, mindenhol feltüntettem azoknak a nevét, akik elküldték, hogy közzétegyem. 

A tételek tartalmáért nem vállalok felelősséget, illetve ajánlást sem készítettem hozzá, hogy melyik változatot javaslom. A kidolgozott anyagok között nyilván nagy átfedés van, mindenki próbálja meg kiválasztani a neki tetsző változatot, és azt használni a felkészüléshez. Ahol szükséges volt, írtam rövid megjegyzést a dokumentumhoz, olvasd el, hogy miről is van szó pontosan az adott megjegyzésben.

Észrevételeket, illetve további tételváltozatokat lehet küldeni a szakvizsga2013(kukacocska)gmail(pontocska)com e-mailcímre.

 

Szigorlati és záróvizsga tételsor (csak a címek) (PDF)
ped_szakvizsga_zarovizsga_tetelek.pdf
Adobe Acrobat Document 51.7 KB
Szigorlati és államvizsga tételek kidolgozva
Ezt a 2012-ben vizsgázóktól kaptuk, az összes tétel kidolgozva és ömlesztve szerepel benne, van, ami duplán, van, ami hiányosan, de talán használható. Lehet, hogy lejjebb találsz ennél jobbat.
kidolgozott tetelek.doc
Microsoft Word Document 2.6 MB
Kézírásos összefoglaló minden tételhez
Csernus Ági volt csoporttársunk készítette ezt az összefoglalót, kézírással, beszkennelve. A monitoron nézve kétszer el kell forgatni valamelyik irányba, mert most pont fejjel lefelé áll a normálishoz képest.
Szakvizsgatételhez.pdf
Adobe Acrobat Document 4.4 MB
Tételek röviden és velősen Szabó Edinától
Szabó Edina közzéteszi a saját maga által készített és lerövidített tételeit. Köszönet érte!
Szakvizsga tételek vázlatosan Szabó Edin
Microsoft Word Document 117.0 KB

Az alábbi anyagokat én készítettem. A tananyagot kártyákra dolgoztam fel, az egyik oldalon a megfelelő fogalom, a másik oldalon pedig a hozzá tartozó tudnivalók találhatók. Van, hogy az egyik oldal csak egy név, itt a megfelelő, hozzá tartozó definíció vagy ismeret áll a hátoldalon. Vannak olyan kártyák, melyek az egész tétel anyagát címszavakban összefoglaló kártyák, a címszavak kifejtése más kártyákon megtalálható. A tanulási folyamat során a kártyák egyik oldalát nézem, a másik oldalát pedig megpróbálom elmondani, utána fordítok. Ha sikerült, kiteszem, ha nem, akkor újra visszamegy a csomagba. Ezt addig kell csinálni, amíg minden kártya ki nem kerül. Ekkor persze érdemes még egy kört tenni, hiszen az elején kikerült kártyákon levő információ már feledésbe merülhetett. A feldolgozás lényegre törő, de talán hasznos lehet.

A fájlokban a páratlan oldalakon a kártyák egyik oldala, a páros oldalakon ugyanezen kártyák hátoldala van. A páros oldalakat érdemes kinyomtatni, szétvágni, a páratlan oldalakról pedig leírni a kártyák másik oldalára a megfelelő fogalmat vagy nevet. A páros és páratlan oldalak egymásra nyomtatása nem ad megfelelő párosítást, a megfelelő párosítás az előlapok és hátlapok között úgy adódik, hogy az egymást követő lapokat egymásra helyezzük gondolatban (a nyomtatás ezt megfordítaná).

A nyomtatás során egy A4-es lapból 8 kártya lesz.

 

Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 1. rész
tananyagkártyák1.pdf
Adobe Acrobat Document 3.3 MB
Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 2. rész
tananyagkártyák2.pdf
Adobe Acrobat Document 3.4 MB
Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 3. rész
tananyagkártyák3.pdf
Adobe Acrobat Document 3.2 MB
Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 4. rész
tananyagkártyák4.pdf
Adobe Acrobat Document 3.4 MB
Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 5. rész
tananyagkártyák5.pdf
Adobe Acrobat Document 3.4 MB
Szigorlati és záróvizsga tananyag kártyákra feldolgozva 6. rész
tananyagkártyák6.pdf
Adobe Acrobat Document 3.0 MB

1. tétel

A közoktatási intézmények formális szabályozása: a stratégiai dokumentumok funkciója, tartalma, a szervezeti formák. A munkahelyi csoportok szerepe az intézmények működésében, a haték

1. tétel Csernus Ágitól
1. tétel A közokt. intézmények formális
Microsoft Word Document 1.5 MB

2. tétel

A szervezeti kultúra fogalma, szintjei, modelljei. A szervezeti kultúra diagnosztizálása és fejlesztése a szervezetfejlesztés módszereivel.

2. tétel Csernus Ágitól
2. tétel Szervezeti kultúra Csernus Ágit
Microsoft Word Document 47.5 KB

3. tétel

Az előítélet szerepe és mérséklésének lehetőségei az iskolai gyakorlatban

3. tétel Szalay Zsuzsától
03 Az előítélet szerepe és mérséklésének
Microsoft Word Document 54.5 KB

4. tétel

Az iskolai szelekció és a hátrányos helyzet; az esélyegyenlőtlenség okai és mérséklésének lehetőségei

4. tétel röviden Csernus Ágitól
4. tétel röviden Csernus Ágitól.doc
Microsoft Word Document 32.5 KB
4. tétel Csernus Ágitól
4 tétel Csernus Ágitól.doc
Microsoft Word Document 64.0 KB

5. tétel

Drogprevenció, pedagógus, iskola

5. tétel Csernus Ágitól
5 Drogprevenció, iskola, pedagógus Csern
Microsoft Word Document 237.5 KB
5. tétel Szalay Zsuzsától
5 drogprevenció, iskola, pedagógus Szala
Microsoft Word Document 74.5 KB
5. tétel Csernus Ágitól
Szerintem ez nem a mi tételünk, de hátha van benne valami használható, felrakom.
5.tétel lehet, hogy ez nem kell RENDSZER
Microsoft Word Document 73.0 KB

6. tétel

Milyen tényezők húzódnak meg a képességeik alatt teljesítő tehetséges tanulók eredményei mögött; mit tehet a pedagógus a problémák megszűntetése érdekében?

6. tétel Csizy Judittól
6.tétel_alulteljesítés Csizy Judittól.do
Microsoft Word Document 66.5 KB
6. tétel Csernus Ágitól
6 tétel Csernus Ágitól.doc
Microsoft Word Document 57.5 KB

7. tétel

A gyermekvédelem alapfogalmai (hátrányos helyzet, veszélyeztetettség); a gyermekvédelemhez kapcsolódó jelenlegi hazai törvényi háttér; a gyermekek jogai

8. tétel

Az életkori krízis meghatározása, főbb életkori krízisek; a serdülőkori krízis jellemzői

8. tétel Csizy judittól
8. tétel Életkori krízisek Csizy Judittó
Microsoft Word Document 44.5 KB

9. tétel

Egységesség – differenciálás – adaptivitás az oktatásban

9. tétel Csernus Ágitól
9 tétel Adaptivitás Csernus Ágitól.doc
Microsoft Word Document 71.5 KB
9. tétel Karnizsné Hócza Zsuzsától
9. tétel Adaptivitás az iskolában Karniz
Microsoft Word Document 72.0 KB

10. tétel

Alternatív és „többségi” iskolák

10. tétel Csizy Judittól
10. tétel Alternatív és többség iskolák
Microsoft Word Document 76.5 KB

11. tétel

Az iskolai teljesítményértékelés aktuális kérdései

11. tétel Forrai Judittól
11 Értékelés kérdései Forrai Judittól.do
Microsoft Word Document 61.0 KB

12. tétel

Konfliktusok az iskolában

12. tétel Forrai Judittól
12 Konfliktusok az iskolában Forrai Judi
Microsoft Word Document 68.0 KB
12. tétel Csernus Ágitól
12. tétel Konfliktusok az iskolában Cser
Microsoft Word Document 324.5 KB

13. tétel

Tehetséges gyerek az iskolában. A tehetség fejlesztése

13. tétel Csizy Judittól
13.tétel_tehetség Csizy Judittól.doc
Microsoft Word Document 498.0 KB

14. tétel

Mentálhigiéne fogalma, szintjei, intézményei

14. tétel Ladányiné Vági Judittól
14 A mentálhigiéné Ladányiné Vági Juditt
Microsoft Word Document 66.0 KB
14. tétel Csányi Judittól
14 A mentálhigiéne fogalma, szintjei, in
Microsoft Word Document 46.5 KB

15. tétel

Az inklúzió elmélete és gyakorlata

15. tétel Csizy Judittól
15. INKLÚZIÓ Csizy Judittól.doc
Microsoft Word Document 103.5 KB

16. tétel

A magatartászavar és agresszió okai és tünetei

16. tétel Csányi Judittól
16 agresszió tünetei, magatartászavarok
Microsoft Word Document 53.5 KB

Korábbi évek anyagai, amik jól használhatók

Szalay Zsuzsa tételei 2006-ból
Kolléganőm 2006-os tételei. Akkor kevesebb tétel, csak 14 volt, ezért más a számozása, de a 14 tételcím lényegében ugyanaz, mint nálunk, csak nálunk kettővel több van. A tételekben található anyag szerintem jó és hasznos, persze ebben is van átfedés a fentiekkel, szerintem ezek már önálló életre keltek a neten és elpusztítani sem lehet őket. Vigyázni kell persze, nehogy átvegyék az uralmat felettünk.
szalay zsuzsa korábbi tételei.zip
Compressed Archive in ZIP Format 888.8 KB