Közigazgatási jog

Kristó Katalin

Írásbeli vizsga időpontja:

2012. november 30. délutáni előadás után

 

2012. december 7. reggel 9 óra

Írásbeli vizsga lesz, feleletválasztós teszt formájában. A kérdésre adott négy válaszlehetőségből kell az egyetlen helyeset bejelölni. November 30-án az óra második felében Katalin "súgni fog" a vizsgakérdések ügyében, az általa elmondottak alapján az sejthető, hogy kvázi elmondja a vizsgakérdéseket, és meg is beszéljük a válaszokat, úgyhogy aznap mindenképpen érdemes itt lenni. (Aznap délután leszünk vele.) Ezután közvetlenül van az első vizsgalehetőség. A tavalyi kérdéseket és válaszokat feltettem ide, érdemes áttanulmányozni.

 

Külön szakirodalom nincs, amit el kéne olvasni, a vizsgán csak annyit kell tudni, ami az általa adott prezentációkban megtalálható, melyek letölthetők a Letöltés -> Előadások anyagához kapcsolódó segédanyagok menüpontban.

Család- és gyermekvédelem jogi háttere

Gulyásné dr. Kovács Erzsébet

Ez a közigazgatási jog vizsga része.