2013-08-01

Sziasztok!

 

A pedagógus életpálya modellben szeptember 1-jétől mindenkit a pedagógus I. kategóriába fognak sorolni, a bértáblák és az erről szóló hír a minisztérium honlapján elérhető (

http://www.kormany.hu/hu/emberi-eroforrasok-miniszteriuma/oktatasert-felelos-allamtitkarsag/hirek/ertekallo-es-kiszamithato-a-pedagogusok-magasabb-bere)

, ha esetleg menetközben megváltozna az elérhetőség, akkor itt van a táblázat a szeptember 1-jétől érvényes alapbérekről, illetve a pótlékokról:

 

Az a hír is járja, hogy aki október végéig feltölti a minisztérium honlapján valami előre kiállított tárhelyre a minősítéshez szükséges portfólióját, és rendelkezik a Mestertanár vagy a Tudóstanár (III. vagy IV. kategória) betöltéséhez szükséges feltételekkel (14 év szolgálati idő, pedagógus szakvizsga, illetve doktori cím), akkor 2014. január 1-től 5 évre ideiglenesen besorolják a Pedagógus II. fokozatba, és 5 éven belül sikeresen meg kell csinálnia a minősítési eljárást, és akkor átkerül a neki megfelelő III. vagy IV. kategóriába. Nem tudom, hogy ebből mi lesz igaz, de ha valaki megcsinálja a portfólióját most a nyáron, abból baj nem lehet. Nem kis munka, és nem is világos, hogy pontosan minek kell benne lennie, ezért az alábbi dokumentumot ajánlom mindenkinek a figyelmébe, ebből össze lehet bogarászni legalábis a lényeg részét a dolognak:

 

Portfólió összetétele tanulmány
3_1_5_1_hirlevel_Kotschy_Beata__portfoli
Adobe Acrobat Document 491.0 KB

Sok sikert a munkához mindenkinek!

 

2013-06-13

Sziasztok!

Kicsit megkésve, de felrakok egy beszámolót a múlt pénteki záróvizsgáról, Nagy-Kálózy Verától:

„A szigorlaton megígértem a többieknek, hogy írok néhány sort, hogyan zajlott a záróvizsga. Két csoportba osztották a június 7-én vizsgázókat, hogy mi alapján, fogalmunk is. Az egyik vizsgabizottságban Barlainé, M. Tamás Márta és még valaki ült. Az emberek igencsak felszabadultan jöttek ki, nem kérdeztek semmibe se bele, kifejezetten segítő volt a légkör. A másik csoport - köztük én is - Nádasi Máriához, Szivák Judithoz és Hegedűs Judithoz került. Kicsit megrettentünk, amikor megérkeztek, de ők sem úgy álltak hozzá, hogy "kicsinálják" az embereket. :) Belekérdeztek a tételbe, de inkább arra voltak kíváncsiak, te hogyan látod, hogyan oldanád meg a problémát, hogyan alkalmaznád a módszert, miért, stb..Azért a fogalmakkal nem árt tisztában lenni, mert volt, akinél belekötöttek egy-két dologba. :) Alapvetően szerintem ők is jóindulatúak voltak, A tétel húzása után annyi idő állt rendelkezésre, amennyit az előttem lévő beszélt. Pár másodperces "tanácskozás" után ott helyben megmondják az eredményt.

Nagyon nagy kitartást kívánunk mindenkinek, aki még a záróvizsga előtt áll és szorítunk nekik! :) Köszönjük az anyagokat, amiket felraktatok a honlapra, óriási segítség volt! :)”
 
Némethné Korom Edit ugyanezt a napot így látta:
„Június 7-i államvizsga hírei: 2 vizsgabizottságvolt, Barlainé, Tamás Márta és Ilike volt az egyikben, Szivák, Hegedűs Judit és Nádasi Marika a másikban. A csoport össze volt rakva másik csoporttal. Nálunk (T amás Mártáéknál) megengedte a másik csoport, hogy előre mehessünk, mert mi nem most védjük a szakdogát.
Kedvesek voltak, nem kötözködőek. A vázlatot elkérték, és csak belekérdeztek. én balról az elsőt húztam, és az 1. tétel volt.
Nem kellett megvárni a végét, minden ember után megmondták az eredményt.
Jó érzés túl lenni rajta. kitartást és jó tételt kívánok mindenkinek!”

2013-06-05

A múlt pénteki szigorlat hasonlóan zajlott a korábbihoz. Mindenki húzott egy borítékot, abban volt a tétel. H. Nagy Anna felügyelt, mindenki szépen dolgozott :)

Megkérdeztem, hogy mi a helyzet, ha valaki megbukna a szigorlaton. Azt mondta, hogy erre nincs kidolgozva protokoll, mert ilyen még nem fordult elő. :)

 

Feltettem egy kis segédanyagot a Záróvizsga oldalra, tananyagkártyák a buszon és mindenhol való tanuláshoz, használjátok egészséggel, talán segítséget nyújt a mindennapokban. Útmutató a letöltendő fájlok előtt.

 

Nagy kalappal mindenkinek a további szigorlatokhoz!

 

2013-05-30

Megkérdeztem a Tanulmányi Osztályon, a május 31-iki szigorlat 9 órakor kezdődik, a 115-ös teremben. Mindenkinek sok szerencsét!

 

2013-05-28

Érkezett némi beszámoló a múlt pénteki szigorlatról, Csányi Judit írta:

 

„Kb 20-25 fő volt-főleg azok, akik 7-én szóbeliznek. 9-kor kezdtük. H. Nagy Anna íratta - behozta a nagy dobozt, amiben voltak borítékokban a tételek, mindenki húzott 1-t. Találtál a borítékban 2 lapot - arra kért bennünket, hogy ezen próbáljuk meg lényegre törően a témát kifejteni. 2 egész óra alatt lehet írni, végig benn volt, nincs segítség J Én 1 óra alatt nyugisan megírtam, bár nem örültem a tételnek: gyermekvédelmet húztam…a mögöttem ülő is, szóval nem cserélhettük ki J 

Azért túl vagyok rajta és ez nagyon jó!”

 

Biztasson mindenkit a pozitív kicsengés...

 

2013-05-27

 

Kevés hírt kaptunk eddig a már lezajlott szigorlatokról, várjuk az élménybeszámolókat, küldd el, és kikerül ide, a többiek épülésére is.

 

 

2013-05-10

Halihó mindenkinek, nézzetek be a Neptunba, ha még nem tettétek volna, mert már kiküldték a záróvizsga időpontokat.

 

Amint korábban olvashattátok, a záróvizsga időpontokat illetően börzét indítunk itt, a Záróvizsga -> Időpontcserék menüpont alatt.

Már érkezett is kérés-ajánlat, úgyhogy böngésszetek szorgalmasan.

 

A szigorlattal kapcsolatban a következőket kell tudni: 

Mindenki a szigorlat időpontját saját magának osztja be, egy feltétel van, hogy a záróvizsga előtt legalább két héttel meg kell írni. A szigorlatok helyszíne a PPK, keresni kell majd a kiírást, hogy melyik teremben, de szerintem a szokásos nagyteremben leszünk.

 

 

2013-04-30

Feltettem az Agressziókezelés és magatartászavarok foglalkozásokhoz kapcsolódó prezentációt. Továbbá a tantárgyi oldalra felkerült egy kis rövidítésmagyarázat. 

 

A szigorlattal és záróvizsgával kapcsolatos tudnivalók, mert úgy tűnik, hogy nem mindenki számára világos a dolog:

 

A záróvizsgára jelentkeztél, és H. Nagy Anna be fog osztani valamelyik időpontra. A lehetőségek június 7., 14. 21., 28. A beosztáson nem nagyon lehet változtatni, mert több szempontot is figyelembe kell venni a bizottság összeállításánál, például azoknak, akik szakdolgozatot írnak, jelen kell legyen a konzulensük, emiatt a vizsgabizottság tagjainak időpontjait nehéz egyeztetni. 

DE:

Mindennek ellenére mi azért meg fogjuk próbálni a változtatást, ha valakinek mégsem lenne jó a számára kijelölt időpont. Ennek a módja a következő lesz:

Létrehoztam egy menüpontot a záróvizsga számára. Ide fogom feltenni a kidolgozott záróvizsga tételeket (amik egyben megegyeznek a szigorlati tételekkel is), és itt lesz majd látható az is, hogy ki szeretne cserélni, melyik napot melyik napra. Úgy gonodlom, hogy páros cserékkel könnyebben tudunk fellépni a tanulmányi osztályon, ezért itt tudják megtalálni egymást a párok. Kiírom majd az e-mailcímeket is a párkeresőknek, és akkor könnyebb lesz megtalálni egymást, és egyeztetni. Viszont nagyon fontos, hogy én itt csak információkat közlük, de semmit sem fogok intézni a tényleges időpontváltoztatás ügyében, ezt minden esetben a pároknak egyénileg kell kiharcolniuk H. Nagy Annánál.


 

2013-04-13

Először is Nádasi Mária vizsgájával kapcsolatban:

 

Írtam részletesen a tantárgy oldalán, aki még nem vizsgázott le, az majd nézegesse azt az oldalt, mert ha változás van, akkor oda fogom kitenni azokat.

 

Feltettem az Osztályozás és értékelés ajánlott szakirodalmát, valamint az előadás prezentációját.

 

Feltettem az Integráció és inklúzió előadás anyagát.

 

Feltettem a Tehetséggondozás, tehetségpontokhoz  Vass Vilmos prezentációját, és az ajánlott szakirodalmat két pdf-ben.

2013-04-11

B és C csoportnak

 

Nádasi Mária vizsgájával kapcsolatban a következő a helyzet. Úgy tűnik, hogy velem együtt azért van néhány vállalkozó 12-ére, ezért 11 órakor kezdjük a vizsgát a kis létszámra való tekintettel, és szerintem ne csináljunk külön beosztást, hanem mindenki jöjjön oda, gondolom Nádasi Mária szobájában leszünk majd, és ott megbeszéljük, fél 1-ig 6, fél 2-ig öszesen 10 vizsgázó lehet, az eddigi visszajelzések szerint nem leszünk ennél többen, és legalább az anyagot is át tudjuk beszélni egymás között.

A további időpontokra vonatkozóan holnap tudunk vele egyezkedni, ezért kérem, ha valakinek konkrét javaslata van, akkor írja meg e-mailben, és azt akkor majd tudjuk képviselni, és délután pedig megbeszéljük a részleteket, és hogy kinek mi lenne jó.

 

2013-04-09

FIGYELEM! B és C csoport!

 

Nádasi Mária tudna bennünket vizsgáztatni április 12-én délelőtt, vagy április 13-án vagy 20-án szombaton 9.30-tól, 16 vizsgázó mehet naponta, negyedórával számolva / fő.

Kérek mindenkit, hogy jelezzen vissza, hogy mikor tudna menni, mert akkor tudom mondani Máriának, hogy nekünk mi jó. 

Sajnos neki sem a 19-e, sem a 26-a délelőtt nem felel meg.

Nem tudom, pontosan hányan vagyunk, de szerintem a 20-a nem hangzik rosszul, az még eléggé időben van, akinek jó a most 12-e, az pedig jöhetne most.

Kérem, hogy aki olvassa, küldön visszajelzést, hogy tudjak neki mondani valamit.

Írhattok a szakvizsga2013(kukac)gmail(pont)com címre.

 

2013-04-06

Már korábban felkerült Ferenczy Zoltán jegyzete: Iskolai drogprevenció és egészségfejlesztés. Akit érdekel, olvasgassa, szigorlati tételek között szerepel ilyen elvileg. 

 

További hírek az órarendi változásokkal kapcsolatban:

Mindenki észlelhette, hogy április 5-én délután Golnhofer Erzsébet helyett Vass Vilmos volt az A1, A1 és C csoportnak. Golnhofer Erzsébet órája április 12-én délután lesz, így, bár eredetileg a B csoportnak aznap délután nem lett volna órája, mégis mindenkinek be kell jönnie.

B és C csoportot érintő további változások:

Április 12-én délelőtt lett volna M. Tamás Márta gyakorlata. Ez áthelyeződött április 26-án délutánra. A gyakorlat első része tehát április 19-én délután lesz, a második rész április 26-án délután. Ez az a gyakorlat, amin mindkettőn megjelenve megkapod a gyekjegyet, ha az egyikre nem mész el, akkor dolgozatot kell írnod a gyajkegyért, ha egyikre sem mész el, akkor megbuktál, és viszlát jövőre.

 

A fent vázolt változtatásokat az órarendekben is átvezettem, elvileg mindenhol maradéktalanul.

 

Tekintve, hogy így a B és C csoportnak három délelőttje is lóg a levegőben, oda szeretnénk applikálni Nádasi Mária vizsgáját. Írtam neki e-mailt, amikor válaszol, kiírom ide, hogy mi lett az eredménye a tárgyalásoknak.

 

2013-03-10

Újabb frissítések történtek. Felkerült a Konfliktusok pedagógiája témakörben a két előadás perezentációja, a Letöltés II. félév -> Előadások anyaga címszó alá. Felkerütl továbbá a Kanusz Imre tanulmány is, a Szakirodalom címszóhoz.

Feltettem a fejlesztő pedesek által küldött anyagokat is, amik ugyan nem konkrétan a mi tantárgyainkat és előadóinkat tükrözik vissza, de lehet, hogy hasznos segédanyagok.

Ilyen került az Adaptivitáshoz a szakirodalmak közé, ugyancsak ide egy másik az Életkori krízisek címszó alá.

 

Felkerült az A és C csoport segédnyaga is a Tanácsadás pszichológiájához, az Előadások anyaga címszó alá. A tantárgyi oldalon a C csoportosok újabb találkozója (vizsga?) is fenn van.

 

 

 

2013-02-20

Felkerült végre az órarend is, kicsit megkésve, bár törve nem. Az Órarend II. félév menüpont alatt megnyílnak a csoportonkénti órarendek is, a bal oldali menüből elérhetők. Ha valaki talál valami hibát, akkor szóljon, és kijavítom.

 

Küldtetek néhány anyagot is, ezeket folyamatosan fogom feltenni, ahogy időm engedi a felvételiztetési mizéria közepette.

 

2013-02-13

Köszöntök mindenkit a második félév indulása kapcsán. A II. féléves órarenddel kapcsolatban még mindig adósságom van, viszont feltettem az Életkori krízisek előadás prezentációját, továbbá az Erikson tanulmányt, amit Németh Margit említett (legalábbis remélem, hogy erre gondolt, ha nem találtam el, akkor szóljatok).

 

Feltettem továbbá közkívánatra a tavalyi kidolgozott szigorlati (és államvizsga) tételeket, jó szórakozást.

2013-01-27

Na akkor a folytatásról néhány szó.

 

Ricsi azt ígérte, hogy mindenkinek e-mailben kiküldik majd a tanrendet a második félévre vonatkozóan. Ha én megkapom, akkor mindenképpen ide felteszem, ha pedig nem kaptam meg, akkor majd valaki elküldi nekem, és úgy teszem fel.

 

A második félévben először február 8-án kell mennünk. Elvileg most már nem nagycsoport leszünk, hanem kisebb csoportokban fognak zajlani a foglalkozások, gondolom, a részletek ki fognak majd derülni.

Szerintem attól függetlenül, hogy nem együtt leszünk, ugyanazt fogjuk csinálni, vélhetően rotációban, ezért ez a honlap továbbra is marad az információk elsődleges és másodlagos forrása, és továbbra is kérek mindenkit, hogy minden keze ügyébe eső anyagot küljön majd át, hogy fel tudjam tenni. Sokak visszajelzése alapján nagyon sokat segítettünk így egymásnak, és azt gondolom, hogy ezt a továbbiakban is érdemes folytatni.

 

2013-01-26

Lezajlott az utolsó vizsga is 25-én, mindenkinek sikerült átmennie, így új reményekkel vághatunk neki a második félévnek. :)

A vizsga kérdései, inkább már csak az utókor számára:

 

A csoport:

1. Jövő iskolái (USA)

2. Winetka plan

3. Erre nem emlékszem, de majd megírja valaki

 

B csoport

1. Csehországi helyzet

2. Dalton plan

3. Melyik a legelterjedtebb reformpedagógia és miért?

 

2013-01-22

Üdv mindenkinek!

 

A lenti beszámolókat kicsit kiegészítettem további információkkal, továbbá Bura Ibolya küldött egy infót, amit közzéteszek itt:

 

„Digitális nemzedék konferencia ELTE PPK
2013.03.02. szombat 10.00
http://digitalisnemzedek.hu/
Regisztrálni szükséges.
Tavaly voltam. Nagyon érdekes volt.
Lehet, hogy mást is érdekel.
Üdvözlettel: Bura Ibolya”


2013-01-20

„Lezajlott a vizsga 2013.01.19-én, szombaton délelőtt is. 3 kérdésből álló "beugró" dolgozatot írtunk. (A, B csoportok) Miután kijavította a dolgozatokat, mindenkit behívott egyenként. Volt akitől többet, volt, akitől kevesebbet kérdezett, de eléggé belement a részletekbe. Nem mellesleg kedves és segítőkész volt.
 

 

A csoport:
1. Jena-plan
2. "mágneses iskolák"
3. Alternatív iskolák funkciói (melyik a legfontosabb szerinted?)

B csoport
 

1. Mi a feladata a Waldorf-iskola osztálytanítójának?

2. Clonlara
3. ua., mint "a" csop.

A kérdéseket helyben találta ki és fogalmazta meg. Készüljetek a részletekre is! (különösen az ő könyvéből)
Jó felkészülést: Bura Ibolya”

 

További beszámoló erről a  vizsgáról:

 

„Én is 19-én, szombaton vizsgáztam. Bár a 3 kérdéses beugrónál egy kérdésre, a Jéna-iskolára nem tudtam válaszolni, a szóbelin sikerült ötöst elérnem. (nagy szerencsével). Feltétlenül a többiek tudomására szeretném hozni, ami mások beszámolójából is kiderült, hogy a tanárnő nagyon fontosnak tartja, azt a kérdést, amit nekem is feltett, hogy melyik évben született Magyarországon az a törvény, amely a későbbiekben lehetővé tette, hogy az alternatív iskolák létrejöhessenek. Mivel kint a folyosón már hallottam, hogy ez 18-án is kérdés volt, meg tudtam válaszolni, hogy az az 1985-ös. Köszönet az információ továbbítójának!
Üdv: Kuszkó Judit”

 

Az 1985-ös oktatási törvényben ezt találtam, és szerintem erre vonatkozott a fenti kérdés:


Egyedi megoldások, kísérletek engedélyezése


24. § A nevelő-oktató munka fejlesztése érdekében:

a) az óvodai nevelésben, valamint az alap- és középfokú nevelésben és oktatásban a művelődési miniszter a szakmai oktatás tekintetében a szakirány szerint illetékes miniszterrel egyetértésben, illetőleg

b) a felsőoktatásban az irányító miniszter a művelődési miniszterrel egyetértésben

a nevelési-oktatási intézmények szervezetére, valamint a nevelés-oktatás tartalmi kérdéseire vonatkozóan egyedi megoldások alkalmazását, kísérletek folytatását engedélyezheti; e tekintetben - a törvény keretei között - más oktatási jogszabályok rendelkezéseitől eltérhet.


2013-01-12

A 2013. január 11-iki Bodonyi Edit vizsga beugró kérdései:

 

A csoport:

1. Hasonlítsa össze a reformpedagógiákat a modern alternatív pedagógiával!

2. Az alternatív iskoláknak melyik a legfontosabb funkciója? Indoklással.

3. Az alternatív iskolák típusai+ példa

4. Waldorf iskola jellemzői

 

B csoport:

1. Az alternatív iskolák törvényi szabályozását mutassa be!

2. Az alternatív iskola funkciói, indoklással

3. Milyen kritika éri leggyakrabban az alternatív iskolákat?

4. Jellemezze a Freinet pedagógiát!

 

És a beszámoló:

„Ma 22 vizsgázóból 20-n voltunk ott. Reggel azt se tudták a TO-n, hogy Bodonyi Editnek vizsgája lesz…Először a 2. emeleten várakoztunk, aztán kiderült, hogy a 313-ban írunk. A feladatsor nagyon egyenlőtlen volt.

Szóval aki a B csoportba került, annak nem volt szerencséje…a tanárnő javítás közben többször kijött, kérdezte, hogy a 4-t elfogadjuk-e? esetleg a 3-t? szóbeli nélkül…meg, hogy ilyen szörnyű rossz dolgozatokat még nem látott…azt ígérte 11-kor felolvassa, hogy ki maradjon szóbelizni…erre aztán kiszólt, hogy mindenkit kéri be, egyesével.

Előttem hárman 3-t, 1 fő négyest kapott. Nekem nem kellett felelnem, mert sikerült 5-t írnom. (állítólag ma két 5 volt), aztán eljöttem, nem tudom, hogy mi lett…de ne tudd meg azt a másfél óra várakozást, amíg javított, meg hogy ilyen rosszakat még nem látott…szörnyű nap volt.”

 

2013-01-08

Örömmel tudatom mindenkivel, hogy a mai vizsga a hírek szerint sikeresen lezajlott, helyszíni beszámoló:

 

„Túlestünk a vizsgán, 17-en voltunk, négyeseket és ötösöket kapott a csoport. Az írás után a tanárnő elolvasta a dolgozatokat, és kb. 6 embernek azt mondta, hogy ötös, hazamehet, a többieket, engem is egyenként behívott. Arra kérdezett rá, ami hiányzott vagy amivel nem értett egyet. Nem volt kellemetlen, inkább beszélgetés.
A Szivák jegyek is megtudhatók már Ricsitől.
A és B csoport volt, 4-4 kérdés.

Az A csoport kérdései:
1. Milyen iskolák nem alternatívak?
2. Mik a tanárok feladatai az alternatív iskolában?
3. Milyen feladatai vannak az alternatív iskoláknak és nekünk mi a személyes véleményünk melyik a legfontosabb? (aki azt válaszolta, hogy az innovációs, azokkal vitatkozott, a kompenzációs feladat a legfontosabb) Nagy-Kálózy Vera megjegyzése: Velem nem vitatkozott, pedig ezt írtam, sőt, szülőként a diverzifikációs funkciót tartom a legfontosabbnak. Szerintem az indoklás volt a lényeg.
4. Milyen eszközöket használ a Montessori módszer?

B csoportban volt: mit írt Ivan Illich, melyik a legelterjedtebb
alternatív iskola a világon, a 3. kérdés ugyanaz volt mint az A-nak, a
negyediket nem tudom, (én a másik csoportban voltam).
Azt is mondta a tanárnő, hogy pénteken más kérdések lesznek, de nem ő fogja íratni.”

Benkőné Szilveszter Éva

 

Feltettem továbbá néhány segédanyagot még a vizsgához, jegyzeteket, összefoglaló táblázatokat a Bodonyi-könyvhöz, és a Klein-Soponyai-könyvhöz is.

 

2013-01-06

Mindenkinek Boldog Új Évet!

 

Olyan sok levelet kaptam, hogy kinek hány pontja lett, hogy inkább úgy döntöttem, megírom, hogy kinek nem lett ötös. Egy négyes lett Warnemünde jeligével (20 pont a dolgozat), elnézést, ha személyiségi jogokat sértek, de így tényleg sokkal kisebb energia közzétenni az eredményeket.

A többieknek mindenkinek ötös, legalábbis annak a listának alapján, amit Kristó Katitól kaptam. Az ötösök túlnyomó többségben 24 pontosok, néhány 23 pontos és egy 22 pontos van, szerintem gyakorlatilag mindegy, hogy hány pont is lett az eredmény, ha ötös.

A Szivák Judit-féle vizsgáról még nem jutottam eredményekhez, lehet, hogy írok neki levelet, de lehet, hogy még jobb lenne, ha a keddi vizsgázók közül valaki megkeresné őt, és rákérdezne, hogy mi a pálya.

 

Ne felejtsétek el, hogy Barlai Róbertné dolgozatának leadási határideje január 11.

 

Továbbá kaptam sok levelet a Bodonyi Edit-féle vizsga ügyében is, köszönöm a jótanácsokat, és most itt közzé is teszek néhány további segédanyagot.

 

Megkaptunk két tavalyi beugró kérdéssort a Bodonyi Edit-féle vizsgára, ezeket közzétettem a Letöltés -> Vizsgatételek menüpontban.

 

Samu Györgyi és Dószegi Edina angyalok kijegyzetelték a könyvet, és el is küldték, úgyhogy a Letöltések -> Bodonyi Edit könyve menüpont alatt megtaláljátok az anyagot.

 

Továbbá a Klein-Soponyai könyvvel kapcsolatban is érkeztek beküldések. Csináltam ennek is egy külön fület, hogy ne kelljen sokat keresgélni: Letöltések -> Klein-Soponyai könyv

Itt megtalálható a tartalomjegyzék (a teljes is, és csak az alternatív iskolákra vonatkozó rész is), továbbá Hejőkeresztúr n változatban :)

 

2012-12-28

MI a helyzet Bodonyi Edit vizsgájára a Klein Sándor-Soponyai Dóra-féle könyvvel? Ha valakinek megvan legalább a tartalomjegyzéket elküldhetné, hogy lássuk, miből lehet választani.

Elméleti kérdés: állítólag Hejőkeresztúr is benne van a könyvben. Ha valaki járt ott, de nem olvasta a könyvet, akkor vajon a saját élményei és ismeretei elegendőek lesznek a vizsgán? Vagy konkrétan ismerni kell, hogy mit gondolnak a szerzők erről a témáról?

 

2012-12-26

Először is BOLDOG KARÁCSONYT mindenkinek!

 

Másodszor pedig végre felkerült a régvárt Bodonyi Edit könyv. Megpróbáltam karakteresíteni, de sajnos a scannelés nem volt eléggé jó minőségű hozzá, csak a páros oldalak, és az eleje a könyvnek, úgyhogy most csak PDF-ben és Word dokumentumba illesztett képekként találhatjátok meg itt. Csináltam neki a Letöltések menüpont alá egy külön oldalt, mert elég testes lett az anyag, használjátok egészséggel. Kérésem, hogy ha valaki esetleg kijegyzeteli a vizsgához, akkor küldje át a jegyzeteit, hogy fel tudjam ide tenni a többiek okulására. (E-mail: szakvizsga2013(kukac)gmail(pont)com)

 

További kérés, hogy akik majd 8-án mennek vizsgázni, azok küldjenek élménybeszámolót, amit szintén szeretnék ide feltenni a többiek számára. Meg majd azok is, akik utána mennek, minél több tapasztalat gyűlik össze, annál könnyebb a további vizsgázók sorsa. Köszönöm az elgyötörtek nevében is!

 

És végül, de nem utolsósorban egy jó hír, 23-án küldte át Kristó Kati a listát a vizsgáról. Egy kivétellel mindenkinek ötös lett, akit érdekel a pontszáma, az írja meg az ETR atonosítóját vagy a jeligéjét, amit a dolgozatra írt, és megírom, hány pontja lett, úgy érzem, ide teljesen felesleges lenne kitenni. :)

 

2012-12-01

Tegnap mindenki sikeresen levizsgázott közigazgatási jogból (szerintem), de vannak néhányan, akiknek nem volt jó az időpont, ezért december 7-én mennek majd. Na nekik itt vannak a kérdések, amiket mi kaptunk. Az oldalon a tavalyi vizsgakérdések közül zölddel megjelöltem azokat, amiket mi is megkaptunk, pirossal azokat, amelyek nem voltak, és kékkel írtam azokat, amik a kiesettek helyett voltak. Reméljük, hogy Kristó Kati nem változtatja meg a kérdéseket december 7-re (ez szerintem túl nagy munka lenne most hirtelen), bár a közös megbeszélésnél feltűnt neki, hogy még szinte ki sem mondta a kérdést, és már egy kis csapat kórusban mondta rá a választ... Legközelebb szerintem érdemes lesz „kevésbé tudni” ilyen szituációban a dolgokat, elég, ha a vizsgában bizonyítunk.... Azt viszont mondta, hogy úgy látszik, jövőre új vizsgakérdéseket kell kitalálnia, mert Facebookon ezek szerint terjed :)

 

2012-11-21

Közeleg a vizsga napja, így felkerült még egy puska (puska3.doc), ami a puska2 kiegészÍtett és kissé javított változata, köszönhetően Kádiné Pénzes Mária kolléganőnknek, halleluja. A linket használva az ugrás után az oldal aljára kell menned, és ott találod.

 

2012-11-18

Figyelem! Szivák Judit vizsgája 10 órakor kezdődik, ha valaki még nem tudná. Nem tudom melyik teremben, de félek attól, hogy a szokásosban fogjuk írni, a kis szendvicstálcán...

 

Feltettem egy puskát Polányiné Bencze Ibolya jóvoltából a letöltések közé.

 

Feltettem továbbá Szivák Judit korábbi évben tartott előadásainak anyagát, amit a neten találtunk. Van átfedés elég jelentősen a mostanival, úgyhogy érdemes olvasgatni, vannak benne ábrák is.

 

2012-11-16

Felkerült a Mentálhigiéné előadás prezentációja.

 

További információ, hogy jön-jön-jön Bodonyi Edit könyve, már beszkenneltük, csak még emészthető méretű fájlokká kell alakítani.

2012-11-14

Felkerült N. Kollár Katalin előadásának PPT-je a Serdükor pszichológiája tárgyból.

 

Felkerült továbbá az Oktatási és nevelési intézmények hatékonysága (Szivák Judit) tantárgyból a 2011-es tavaszi vizsga kérdéssora a Letöltések közé. Érdemes megnézni, ha más nem, akkor az orientáció miatt.

A hétvégén el fog készülni a vizsgán használható puska egy változata is, fel is fogom tenni. Ha többen csinálnak ilyet, és megkapom, akkor mindet felteszem, és mindenki eldöntheti majd, hogy melyiket akarja használni.

 

Felraktam továbbá a vizsgához ajánlott és a vizsga részét képező Oktatás-módszerteni Kiskönyvtár egy kötetét (Szivák Judit: A reflektív gondolkodás fejlesztése).

 

Ugyanezen kiskönyvtár egyik kötete Gordon Győri János: Tanórakutatás című könyve, az ugyanolyan című, és szerintem a könyv kivonatát jelentő cikke felkerült a Szakirodalmak közé is. 

 

2012-11-04

Sziasztok, üdv mindenkinek. Kicsit el voltam havazva a dolgaimmal, de most frissítettem sok mindent.

 

Először is újdonság, hogy november 30-án délután a Közigazgatási jog előadás után közvetlenül lesz egy vizsgalehetőség (közigazgatási jogból). A vizsga feleletválasztós teszt, a kérdésekről közvetlenül előtte beszélgetünk kicsit, de feltettem a tavalyi kérdéseket és válaszokat ide, hátha lesz valami köze e kettőnek egymáshoz. A december 7-iki időpont is marad, azoknak, akik 30-án nem tudnak ott lenni, de lesz már itt információ 30-áról, érdemes a két vizsga között majd benézni ide.

 

Az iskola mint szervezet témakörben felkerült egy segédanyag Bakacsi Gyulától, de nem vagyok biztos benne, hogy ez pontosan az, mint amit Barlai Róbertné előírt. Jobb híján szerintem használható, a címe ugyanaz. Feltettem továbbá az előadáson használt doc file-t (amit egyébként korábban mindenki e-mailben megkapott a TO-tól), meg a szervezeti kérdőívet is, továbbá két segédanyagot, amit mutatott órán, a pedagógiai programok átdolgozásához. Felraktam még néhány segédanyagot, amiket ugyan nem ajánlott, de szerintem használhatók, ha esetleg valaki nem tudja megszerezni a kötelező szakirodalmat, akkor pótléknak jó lehet.

 

Halk megjegyzésként mondom, hogy nem biztos, hogy minden változás itt a hírekben nyomon követhető, igyekszem jól dokumentálni, de lehet benne hiányosság. Érdemes nézegetni a külön a Letöltéseket meg az egyes tantárgyak oldalait is néha.

 

Az Alternatív iskolákhoz felkerült kötelező irodalomjegyzék, információk, továbbá egy jegyzet szkennelve, Németh András: Reformpedagógia múltja és jelene.

 

Az oktatási intézmények hatékonyságához felkerült némi szempontrendszer a vizsgához.

 

Ha valami nem olvasható, vagy más formátumot szeretnél, írj levelet, és megpróbálom megjavítani a hibákat.

 

2012-10-26

Végre megkaptuk Szivák Judit PPT-jét, továbbá felkerült a Közigazgatási jog 3. előadásának anyaga is.

 

2012-10-05

2012-09-28

Felkerült az Inklúzió pedagógiája előadás PPT-je.

 

Szivák Judit ppt-jére még várni kell a következő alkalomig, mert nem fejeztük be.

 

TANRENDI VÁLTOZÁS LESZ, DE MÉG NEM TUDJUK PONTOSAN, HOGY MI HOVA MEGY! MINDENKI FIGYELJE A HÍREKET! AMINT MEGVAN A MÓDOSÍTOTT TANREND, KITESZEM IDE.

 

2012-09-22

Felkerült a Gyermekvédelem szakirodalma leírással és letölthetőséggel együtt, továbbá Judit rendelkezésünkre bocsátotta az első és második előadásának prezentációit.

 

Felkerült a Közigazgatási jog második előadásának PPT-je.

 

Felkerült a McKinsey jelentés az Oktatási intézmények hatákonysága alá a Letöltés -> Szakirodalom menüpontba. (Köszönet és hála Bura Ibolyának, aki megtalálta a linket.)

 

 PDF formátumú fájlok olvasásához az Adobe Reader szükséges. Feltettem az Adobe Reader telepítőjének elérhetőségét a Letöltés -> PDF olvasó program (új) menüpontba. (A telepítő program túl nagy méretű ahhoz, hogy ide fel tudjam tenni, és innen közvetlenül le lehessen tölteni.) Sajnos, ha az eredeti dokumentum PDF-ben van, és ábrák is vannak benne, akkor csak nagyon körülményesen alakítható doc formátummá úgy, hogy ne essen szét, ezért ezek maradnak PDF-ben, és mindenki szerváljon magának Adobe Readert a gépére.

 

Feltettem a köznevelési törvényt és a pedagógus életpálya-modellel kapcsolatban felmerült néhány kérdésre adott válaszomat. Megfelelő jogszabályi háttér hiányában egypár kérdésben még sötétben tapogatózunk, de a leírtak talán segítenek néhány bizonytalanságot eloszlatni, megvilágítani. 

 

2012-09-14

Felkerültek a közigazgatási jog követelményei és az első előadás prezentációja.

 

A hírek rovat minden linkjére igaz, hogy arra az aloldalra mutatnak, ahol az adott dolog megtalálható, de lehet, hogy az oldalon belül kicsit keresgélni kell :)

 

2012-09-09

Felkerült a Letöltések -> Szakirodalom rovatba sok minden, amit megtaláltam a neten. Felkerült az előadásokhoz kapcsolódó segédanyagok közé Csapó Benőnek az MTA egy konferenciáján elhangzott előadása, melyből Szivák Judit a PISA felméréssel kapcsolatos megállapításokat idézte. A teljes szöveg olvasása kicsit más megvilágításba helyezi az elmondottakat, ezért érdemes megnézni. A letölthető PDF-ben a megállapítások és a hozzájuk kapcsolódó gondolatok a 3. oldal alján kezdődnek.

Feltettem továbbá a PISA 2009 összefoglaló jelentést is.

Sajnos a McKenzie-jelentést nem találtam meg a neten elektronikus formában, ha valaki tud róla valamit, akkor írjon vagy küldje el, és kiteszem.

 

2012-09-08

Elindult a weblap, remélhetőleg mindenkinek nagy segítségére lesz.